A postabélyegek hátoldalán található ragasztóréteg rendkívül érzékeny a környezeti hatásokra, így a helytelen tárolás könnyen a bélyegek beragadását vagy végleges károsodását okozhatja. A papírkémia és a mikroklimatikus tényezők pontos szabályozásával azonban a gyűjtemény sérülésmentesen megóvható az utókor számára.
A bélyegragasztó kémiája és a páratartalom szerepe
A klasszikus postabélyegek hátoldalán többnyire gumiarábikum, dextrin vagy szintetikus polimerek képezik a ragasztóréteget. Ezek az anyagok erősen higroszkóposak, ami azt jelenti, hogy a környezetükből aktívan megkötik a nedvességet. Amikor a helyiség páratartalma tartósan 55% fölé emelkedik, a ragasztóanyag molekuláris szinten elkezd lágyulni és tapadóssá válni. Ez a folyamat visszafordíthatatlanul hozzáragaszthatja a bélyeget a berakóalbum lapjaihoz vagy a védőfóliához.
A tökéletes mikroklimatikus egyensúly fenntartásához a relatív páratartalmat stabilan 35% és 50% között, a hőmérsékletet pedig 18 és 22 Celsius-fok között kell tartani. A hirtelen hőmérséklet-ingadozások páralecsapódást okozhatnak az album zárt lapjai között, ami azonnali mikro-ragadást vált ki. Emiatt az albumokat soha ne tároljuk külső falak közelében, pincében, padláson vagy fűtőtestek közvetlen szomszédságában.
Az albumok anyagszerkezete: Savmentesség és műanyagok
A berakókönyv kiválasztásakor a legfontosabb szempont a hordozólapok és a védőcsíkok kémiai összetétele. A hagyományos papírok gyártása során visszamaradó savak (például a lignin bomlástermékei) idővel sárgulást és a bélyeg rostjainak gyengülését okozzák. Kizárólag igazoltan savmentes, semleges pH-jú (7,0–8,5 közötti) papírból készült albumokat szabad használni, amelyek pufferanyagként kalcium-karbonátot tartalmaznak.
A védősávok anyaga szintén kritikus. Kerülni kell a lágyítószert (ftalátokat) tartalmazó polivinil-klorid (PVC) fóliákat. A lágyítószerek idővel kipárolognak a műanyagból, és kémiai reakcióba lépnek a bélyegfestékkel, valamint a hátoldali gumival, ragacsos, sárgás réteget képezve rajta. A legbiztonságosabb alternatívát a kémiailag stabil poliészter (PET), polipropilén (PP) vagy a természetes, légáteresztő pergamin papírcsíkok jelentik, amelyek nem lépnek reakcióba a bélyegek anyagával.
A mechanikai védelem és a helyes kezelési technika
A bélyegek kézzel történő érintése a legnagyobb kockázati tényező. Az emberi bőr természetes zsírokat, savakat és nedvességet választ ki, amelyek láthatatlan rétegként tapadnak meg a papíron. Ez a mikroszkopikus lerakódás táptalajt biztosít a penészgombák megtelepedésének, és ragadási gócokat hoz létre. A bélyegek mozgatásához kizárólag professzionális bélyegcsipeszt szabad használni.
A megfelelő csipesz feje lapított, lekerekített és rendkívül sima felületű (úgynevezett lapátos vagy kanalas végű), így nem sérti fel a papírrostokat és nem hagy nyomot a gumin. A bélyeget mindig óvatosan, a szélénél fogva kell behelyezni a berakócsík alá, elkerülve a hajlítást. Ha a bélyeg nehezen csúszik be, soha ne erőltessük, mert a súrlódási hő és a nyomás szintén aktiválhatja a ragasztót; ilyenkor a fóliacsík finom megemelése segít a feszültségmentes behelyezésben.
A tárolási pozíció fizikai törvényszerűségei
Sok gyűjtő elköveti azt a hibát, hogy a berakóalbumokat egymásra fektetve, horizontálisan tárolja a polcokon. A gravitáció és a felül elhelyezkedő albumok súlya állandó mechanikai nyomást gyakorol az alsóbb lapokra. Ez a folyamatos nyomás (préselés) szoros kapcsolatba kényszeríti a bélyegek hátoldalát a hordozófelülettel. Minimális páratartalom-emelkedés esetén is ez a fizikai nyomás drasztikusan felgyorsítja a tapadási folyamatot.
A helyes módszer az albumok függőleges (vertikális) pozícionálása, hasonlóan a könyvtári könyvekhez. Az albumok ne szorítsák egymást túl szorosan a polcon, biztosítva a minimális belső levegőáramlást a lapok között. Ezzel a módszerrel egyenletesen oszlik el a terhelés, és elkerülhető a lokális túlnyomás kialakulása a bélyegek felületén.
